Sok minden történik, alvásból és időből van a legkevesebb mostanában.

A hasfájás rendületlenül jelen van, persze vannak ideiglenes megoldások, de egyik sem a végleges, mindent megváltó csoda. Masszírozás, hason fektetés, cseppek, tornázás, ringatás és ki tudja mi még. Mindenesetre már sokkal jobban felismerem, hogy éppen mire lehet szüksége, miről szól a sírás éppen. Vannak napok, amikor minden rendben, van, amikor napokig pokol. Kiszámíthatatlan.

Andris elérte a hatodik hetet és a négy kilót. Hihetetlen, hogy napról-napra mennyit fejlődik, változik. Egyre jobban figyel, nyílik ki a világ felé. Nagyon jókat derülök magamban, amikor elkalandozik egy-egy színes tárgyon és látszik az őszinte rácsodálkozás az arcán.

Villámgyorsan figyel és tanul. Ha jó passzban van, akkor simán utánozza a grimaszolásomat és már a mosoly is ott ül az arcán. Megeszem, annyira cukorpofa.

A pelenkázást rendületlenül utálja, az esetek többségében sír, de nagyon taktikás mert amikor az utolsó patentokat kapcsolom be, hirtelen mindig abbahagyja. Nahát-nahát. Tudja, hogy az a procedúra végét jelenti. A fürdéshez kezd hozzászokni, csak nekem kellene magabiztosabban tartanom, mert érzem, hogy az nagy rizikófaktor.

Ahogy kezdetem volna hozzászokni, hogy egy-másfél órákat eszik, hirtelen elkezdett csak fél órákat enni. Őrült tempóban. Ami persze szintén nem annyira jó, de nem tudom szabályozni.

A hason fekvés is jól megy már. Nehezebb éjszakákon együtt alszunk. Én háton, Andris pedig a mellkasomon hasalva.

Andrisnak van már egy barátja Skóciában, Abbie. Hamarosan érkezik a következő kisbarát is, de még nem lehet tudni, hogy fiú lesz vagy lány. Már nagyon várom a pillanatot, amikor az Északi tenger partján bohóckodunk együtt.

Itthon is vannak már csajok, akik rajongnak Andrisért. A múlt héten látogatott meg minket Lea, Míra, tegnap pedig Vanda és Vivien. Ezeket a rajzokat kaptuk:

Lea az előszobába érve azt kérdezte Ez micsoda?
Egy nagyon régi írógép válaszoltam. Az micsoda?
Olyan mint a számítógép csak kicsit más...
Fél óra múlva, amikor már előtte ült és gyakorolt, hátrafordult és azt kérdezte Hol lehet törölni egy betűt?
Őőő, sehol. :)

Nem mintha sok kedvem lenne, de ezek már készen voltak. Az élet pedig nem áll meg...

Eltelt öt nap és nem telefonált. Majd jött egy e-mail, melynek része volt a kérdés, hogy hogyan vagyunk. Megkérdeztem, hogyan képzeli a kapcsolattartást a Babbal, csak hogy tudjam, mire számítsak és ne ringassam magam hiú reményekbe (hogy mondjuk minden másnap telefonál megkérdezi hogy van és mondjuk egy héten egyszer találkozunk).

Szerinte két opció van. Az, ha valaki részt vesz 100%-ban, és az, amikor egyáltalán nem. Ő a másodikat választotta, azaz azt, hogy nem akar találkozni velünk egyáltalán. Állítólag miattam, de ettől még érdekli őt a Bab csak most mi ketten, a Bab és én, egyek vagyunk. És velem nem akar találkozni, mert az elmúlt hetekben kikészítettük egymást. (Azt hiszem emiatt, vagy én már nem is tudom. Lehet, hogy megőrültem, de nem tudom összerakni a részeket). Annak ellenére is ezt választja, hogy elmondtam neki, hogy felfogtam azt, hogy köztünk már nem lesz semmi.

Ha érdekli és fontos számára az Andris, akkor miért hoz ilyen döntést? Az elmúlt x hónapban folyamatosan arról beszéltem, hogy milyen fontos, hogy kialakuljon az apa-fiú kapcsolat/bizalom már az elején. Mi lesz így? Ki tud alakulni bármilyen kapcsolat, bizalom így, hogy nem találkozik vele? Nem.

Sok év után ott áll majd előtte, idegenként?

Nem értem.

Szoptatás (milyen hülye szó ez) Etetés közben az egyetlen szórakozásom, feltéve ha nem alszom el a Babbal együtt, hogy bejárom gondolatban az összes országot, várost, utcát, tengerpartot, ahol valaha jártam.
Csapong a fantáziám egyik helyről a másikra, fantasztikus utazások egy fotelból. Pillanatok alatt Svédországból Párizsban termek, majd a horvát tengerparton, aztán már egy pici óváros macskaköves utcáit járom, vagy éppen kanyoningolok Szlovéniában vagy egy hüttében kortyolgatom a forralt bort. És a sor végtelen.
Gyönyörű emlékek törnek elő miközben a Babbal szemezek türelmesen és biztatom, hogy egyen már és ne aludjon evés helyett.
Mert az a szokása, hogy 20 perc után bealszik és ha jelzem, hogy inkább egyen, akkor csukott szemmel úgy tesz mintha, de közben persze nem (eszik). Megjegyzem, állítólag én is ugyanilyen voltam. Anyukám velem együtt aludt el a fáradságtól a fotelben.

Na, mennem kell, Andris mostanában nem jó alvó, alig alszik egyszerre 30 percnél többet. Persze látom rajta, hogy álmos, de valamiért nyűglődik és csak az ölemben hajlandó elaludni. Azt persze egyből észreveszi, ha megpróbálom letenni őt.

Ja, ami fontos. Voltunk tegnap a kardiológián a Madarász kórházban. Nagyon-nagyon aranyos volt a doktornő. Figyelmesen, gondosan vizsgálta Andrist.

El sem hittem, de van vérnyomásmérő csecsemőknek, több méretben is. Nekünk egy nagyon pici kellett, ami kb. 10x5 cm-es volt. Ezt tette a karjára, majd a lábára. Aztán jött az a csipeszes, elektródás izé, majd szívultrahang.

A jó hír, hogy a ritmuszavar elmúlt. Vagyis lehet még pár félreütés többször egy héten, de arra azt mondta a doktornő, hogy rendben van. A zörej még van, ami egy be nem nőtt résztől van, de remélhetőleg az is rendbe jön hamar. Legközelebb szeptember végén kell majd mennünk, illetve ha bármi panaszunk lenne.

Ezer éve nem szívta ki senki a nyakam. Andris most megtette, bár nem a nyakammal. Annyira akart már enni, hogy nem tudtam lecuppantani a karomról. Így lett egy jó kis lila foltom.

Andris a nyúlon túl.

Tőmondatokban:

Olyan karizmom lesz mint Stallonénak. Kevesebb vagyok kilóra, mint eddig bármikor (62,1kg).

Kemények a nappalok, az éjszakák kicsit jobbak. A hasfájás javult, de még nem tűnt el, remélem hamarosan rájövünk a nyitjára és elűzzük.

Már tudunk egyedül (ketten fürdeni). Nem sírja végig a fürdést csak a felét.

A pelenkázó a mosógép tetején van, amit mindig kikapcsoltam eddig, amikor tisztába tettem a Babot. Ma nem kapcsoltam ki és látni kellett volna, hogy milyen áhítattal adta át magát a centrifuga programnak.

Egyébként egyből elalszik bármilyen mozgó tárgyban. Minél rázósabb az út, annál hamarabb. A kertben lassan kijárt utunk lesz.

Tegnap voltunk először vásárolni ketten. Nem mondom, hogy nem izzadtam le százszor, de majd lassan megszokjuk. Babakocsi váz össze / csomagtartóba be / babaülés be gyerekkel / mindezek ki / vásárlás / majd megint minden be meg ki.

Egyre többet figyel és néz és tanulányoz. Imádnivaló gyerek.

Pulzusmérésben már profi vagyok.

Ez a bejegyzés legyen emlék Laci bácsinak, a szomszédunknak, aki sajnos már nem láthatta a Babot. Vasárnap hajnalban halt meg.

Mióta megszülettem azóta egymás szomszédai vagyunk/voltunk, szinte a második nagypapám. Minden nap találkoztunk, minden nap beszéltünk, váltottunk pár szót. Tegezhettem őt. Minden reggel, amikor munkába indultam, ő is kint volt. Megbeszéltük, hogy milyen idő lesz, milyen a forgalom a városban, volt-e horgászni, milyen kapás volt. Minden reggel úgy köszönt el, hogy vigyázzak magamra és vezessek óvatosan.

Még nem is mondtam, hogy gyereket várok, de ő már észrevette a mozdulataimból, ez derült ki utólag.

Sokat dohányzott. Rengeteget. Két hónapja kórházba került, de onnan pár nap után hazaengedték. Nem mondta el, hogy mi a baj. Egy hete pedig megműtötték a tüdejét, a műtét rosszul sikerült, aztán altatták őt napokig. Kicsit még felébredt, de nem javult az állapota. Küldtem neki képet Andrisról, remélem még látta, mert ő is nagyon várta, hogy megszülessen.

A tegnapi első sétánkat neki ajánlom.  Remélem látott minket odafentről.

Most nagyon üres az udvar.

Kistigrisek születtek az állatkertben. :)